DUNAKANYAR HANGJA 2011 DÖNTŐ!


Kováts Veronika lett 2011 Dunakanyar Hangja. A hétvégén megtartott nagyszabású térségi tehetségkutató énekverseny Döntő-Fináléjában a tíz legjobb énekesnek megválasztott versenyző közül, a Dunakeszin élő, 16 éves Kováts Veronika – a zsűri egyöntetű döntésével – fölényesen nyerte meg az idei tehetségkutatót. Fördős Attila polgármester és Mokánszky Zoltán alpolgármester személyesen is gratuláltak az ifjú tehetségnek.

Szerkesztő: Wernke Á.



Az egy hónapon át tartó II. Dunakanyar Hangja térségi tehetségkutató verseny szombati Döntő-Fináléjára ezúttal is több százan voltak kíváncsiak. A váci Madách Imre Művelődési Központ színháztermében megtartott teltházas rendezvényen pontban este hét órakor Koren Gábor hangjára nyíltak szét a nagyszínpad függönyei, és kezdetét vette a show. A Döntő-Finálét a Steidl Anita vezette Tini Dance Team tánciskola növendékei nyitották meg egy fergeteges tánc-showal, melyben – külön erre az alkalomra összeállított koreográfiával készülve – egy közel 10 perces modern és látványos tánc produkcióval alapozták meg a nagyszabású rendezvény hangulatát. Ezt követően a X-Faktorból jól ismert Szabó Mariann és Samu Kriszta Mazsi léptek színpadra a Mozdulj! című slágerükkel, ami szintén hatalmas sikert aratott a közönség köreiben. A megjelenteket a rendezvénysorozat megálmodója és egyben főszervezője, Wernke Ádám köszöntötte.

Wernke Ádám, főszervező

„Én készültem köszöntőbeszéddel, de úgy gondolom, hogy ez a rendezvény magáért beszél. Sokat gondolkoztam azon, hogy miért is van ez az egész. Ugye engem a helyi televízióból többen ismernek és biztos beszélgettek arról, hogy miért is fogok én bele egy ilyen rendezvénynek a megszervezésébe. Hát azt hiszem önmagáért beszél a dolog. Ennyi embert megmozgatni, ennyi fiatalt bevonzani Vác kulturális színterére a Madách Imre Művelődési Központba, úgy tudom, jó pár éve nem sikerült. Jó pár éve, már a főiskolai éveim alatt térségfejlesztésben már jól látszott, hogy az Európai Unió afelé próbál előre törni, hogy a térségi szerepeket erősítse, előtérbe helyezze, és prioritást élvezzen az, hogy maga a kistérség mennyire rendelkezik saját identitással, egy komoly imázzsal. És hogyha van ennek a térségnek öntudata – aminek Vác tölti be a központi szerepét – akkor helye van az ilyen rendezvényeknek. Fantasztikus tehetségeket ismertünk meg az egy hónap alatt, és én úgy gondolom, hogy 2011 Dunakanyar Hangja abszolút képviselni fogja Vác város kulturális életét, abszolút képviselni fogja azt a térségi összefogást, amivel támogatóink és családtagjaink, barátaink és természetesen az önkormányzat is és mindenki támogatott minket, hogy ennek van értelme, úgyhogy én kidobtam a köszöntőbeszédemet és csak ennyit szerettem volna mondani. Isten hozta Önöket, jó szórakozást kívánok mindenkinek.”

A rendezvény egyik különlegessége volt, hogy Vác város polgármestere, Fördős Attila és az alpolgármester, Mokánszky Zoltán is zsűrizte az énekeseket. A polgármester szerint, az ilyen színvonalas térségi rendezvényeknek közösségteremtő ereje van és mint mondta: a jövőben is támogatni fogja az ilyen kezdeményezéseket.


Fördős Attila, polgármester, Vác

„Az ilyen megmérettetéseket nagyon nagy örömmel vesszük, hiszen ebben a városban is illetve a térségben nagyon sok tehetség van, és ahogy Demjén Ferenc mondta: tehetségek mindig felbukkannak, csak idő kérdése, hogy mikor. Ha a város egy kicsit is tud azzal segíteni, hogy egy ilyen szervezésnek teret enged, és ha egy kicsit valakinek az életpályáján indításként ezzel hozzá tud tenni, akkor már megérte; túl azon, hogy nagyon sok embert ez szórakoztat.”

A jó hangulatú döntőn több városi vezető, így például a város művelődési és oktatási bizottságának elnöke dr. Schmuczer Istvánné, valamint több támogató és elismert szaktekintély is jelen volt. A nemzetközi szinten is elismert Benkó János énekes, énektanár szintén örömét fejezte ki a rendezvénnyel kapcsolatban.

Benkó János, énektanár, operaénekes

„Nem csak a térségben, de mindenhol jelentőségük van ezeknek a tehetségkutatóknak. Talán még soha nem volt ilyen népszerűsége az énekes tehetségkutatóknak, mint manapság. Elég csak a nagy kereskedelmi adókon futó tehetségkutatókra gondolnunk. Érdemes megnézni azt, hogy mi zajlik a fórumon egy olyan esetben, amikor meghirdetésre kerül egy ilyen verseny. A fiatalok felbolydulnak, megpezsdül a vérük és egyszerűen olyan lehetőséget látnak benne, ahol megmutathatják magukat. Egy országos, egy nagy kereskedelmi adó által szervezett versenyen, ahova elmegy 15 ezer ember, elég kevés az esély arra, hogy megmutathassák magukat, de itt lehetőséget kaphatnak. Ugye, a régi Ki, mit tud?-oknak is az volt a varázsa, hogy helyi szinten szerveződött, tehát a kis közösségek állíthatták ki azokat az embereket, akiket érdemesnek tartottak arra, hogy megmutathassák a megyei vagy akár az országos versenyen.”

A zsűri tagjai közül Toldi Tamás aranylemezes dalszövegíró énekes, valamint a TNT zenekar egyik frontembere INTI is úgy látja, érdemes támogatni a fiatal tehetségeket. Zuber Krisztián Inti egy nem mindennapi felajánlást is tett annak az énekesnek, aki megnyeri a versenyt. 2011 Dunakanyar Hangja a budapesti Papp László Sportarénában több ezer ember előtt léphet fel a TNT zenekar májusi nagykoncertjén.


Toldi Tamás, aranylemezes dalszövegíró, énekes – INTI, zenész, TNT zenekar

„Én azt hittem, hogy a sok tehetségkutató után már egyszerűen elfogynak a tehetségek egyszer csak, de itt kiderült, hogy ez mégse így van, mert itt a Dunakanyar mentén is zseniális énekesek vannak, és szerintem ez a 10 ember, aki bekerült a döntőbe, méltán igazolja ezt és én egy nagyon nagy döntőt várok most. INTI: Ma reggel jutott eszembe, hogy elindítok egy kör e-mailt – ugye májusban lesz a nagy TNT koncert a sportarénában – hogy a 10 döntős közül az egyik versenyző a koncert előtt felléphet egy pár dallal.”

A Döntő estéjén a 10 énekes először ismert musical dalokat énekelt, majd a szünetet követő második felvonásban a 80-as 90-es évek magyar pop-slágereiből adtak elő egy-egy közkedvelt szerzeményt. A polgármesterrel és az alpolgármesterrel kibővült hat tagú szakmai zsűri döntése előtt az I. Dunakanyar Hangja énekverseny győztese Polgár László lépett színpadra, aki Josh Groben nagy sikerű dalát, a February Song-ot énekelte el a közönségnek.

A zsűri döntése alapján végül különdíjban részesült Faragó Alexandra Dunakesziről és budapesti Bálint Katalin, akik a felajánlásoknak köszönhetően egy professzionális stúdióban énekelhetnek fel 3-3 dalt. Harmadik helyen végzett a Vácon élő, 15 éves Sulyán Hanna, aki a támogatóknak köszönhetően több értékes nyereményben is részesült. Hanna egyébként megnyerte a Dunakanyar Hangja legszebb női énekesének járó kitüntetést és az azzal járó értékes portfóliófotózást is. Az énekversenyen második lett a 23 éves Máthé Evelin, aki szintén a támogatóknak köszönhetően több értékes nyereménnyel gazdagodhatott, végezetül pedig, a zsűri tagjai közösen kiáltották ki 2011 Dunakanyar Hangja nevét a mikrofonba.

A 16 éves Kováts Veronika tehát megnyerte a II. Dunakanyar Hangja térségi tehetségkutató énekversenyt és ezzel ő lett 2011 Dunakanyar Hangja. A gratulációk után, nyereményeit a támogatók személyesen adták át, amelyek között Veronika megkapta Mihályi László mestercukrász különleges tortáját, több tízezer forint értékben vásárlási utalványokat, vacsorameghívást, professzionális stúdióban éneklési lehetőséget, egy 2 személyes Egri hosszú hétvégét, élményautózást, Bankó Jánostól magánénekórát, és nem utolsó sorban az első helyezettnek járó üvegtrófeát.

Kováts Veronika, 2011 Dunakanyar Hangja

„Csak sírok, mert még nem hiszem el. Most jön ki a feszültség. Aludni szeretnék, mert nagyon fáradt vagyok.”

Veronika végezetül elénekelte a győztes dalát, amellyel mindenkit levett a lábáról.


Korábban írtuk


A DUNAKANYAR HANGJA ÉNEKVERSENY

Az idei évben stúdiónk felajánlásával énekórákat nyerhetnek a Dunakanyar Hangja verseny dobogósai.

A váci versenyre mindenkit várnak, aki a térségben él és tevékenykedik!


2011-ben ismét megrendezik a nagyszabású térségi tehetségkutató énekversenyt - a Dunakanyar Hangja címéért .

Az II. Dunakanyar Hangja Versenyt 2011 februárjában rendezik meg Vácon.

A verseny összesen négy fordulóból áll: válogatás, elődöntő, középdöntő, döntő.

Az időpontok:

2011. február 18. (péntek) - VÁLOGATÁS

2011. február 26. (szombat) - ELŐDÖNTŐ

2011. március 5. (szombat) - KÖZÉPDÖNTŐ

2011. március 12. (szombat) - DÖNTŐ

A verseny helyszíne:

Madách Imre Művelődési Központ

2600 Vác

Csányi László krt. 63.

Tel: 06 27/ 316 - 411

Facebook

Ha szeretnéd elsők között olvasni a friss híreket, lájkolj minket a Facebookon!

Ne maradj le a hírekről!

hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó témák


Blog tartalomjegyzék

Vissza a főoldalra