Munkán során sok emberrel dolgozom, ezáltal nem feszélyez, ha több emberhez kell szólnom, ha többen figyelnek rám. Amikor mentem az énekstúdióba nem volt bennem semmilyen negatív érzés, semmi félelem. Egyszerűen kíváncsi voltam arra, hogy a többiek hogyan énekelnek és milyen légkör alakul ki a közös éneklés során.

Amikor bekopogtam a stúdió ajtaján, azért az én szívem is megdobbant egy kicsit, mivel akkor tudatosult bennem, hogy bár csak öten leszünk összesen, de én még sohasem énekeltem 4 olyan ember előtt, akit komolyan érdekel az előadásom és ért is az énekléshez. Tudtam, hogy ez nem egy egyszerű karaoke party lesz.

Bemutatkoztunk egymásnak és már kezdődött is a koncert, én voltam az első előadó. Elindult a zenei alap, mindenki rám figyelt és mosolygott. Mivel nem volt rutinom színpadi éneklésben, sok gondolat kavargott bennem: figyelnem kell az alapra, a légzésre, a hangképzésre, a szövegre, a közönségre. Észben kell tartanom a tanácsokat, amit Jánostól kaptam, meg kell jelenítenem azokat az érzéseket, amelyeket át akarok adni a dalon keresztül és nem utolsó sorban jól szeretném érezni magam.

Elénekeltem a dalt és bár nem izgultam, de az elme zakatolása elterelte a figyelmemet az előadásról. A dal végén mindenki tapsolt és mosolygott, nagyon jó érzés volt. Ezután jöttek a többiek és nagyon büszke voltam rájuk, miközben hallgattam Őket. Szépen adták elő a dalaikat egymás után és arra gondoltam, hogy Ők is hasonló gondolatokat, érzéseket élhetnek meg mint én pár perccel ezelőtt.

Mivel gyorsan végeztünk a 4 dal eléneklésével úgy döntöttünk, hogy megismételjük az előadást. Ekkor már úgy álltam ki a többiek elé, hogy megpróbálok kizárólag a dalra és a közönségre figyelni, hiszen minden egyéb, ami az első előadásnál zakatolt az agyamban, az bennem van és úgyis előjön ha szükség lesz rá. Ez a módszer jónak bizonyult, mert jobban sikerült a második előadásom.

Természetesem mindenkinél érződött a második dal éneklésekor, hogy sikerül kicsit jobban feloldódnia.

Aki még nem vett részt hasonló összejövetelen a stúdióban, annak azt javaslom, hogy ha lesz rá lehetősége mindenképpen éljen vele, mert ez a kis dolog hatalmas segítség a jó énekessé váláshoz.

A jelenlévőket tekintve négy darab tanítvány és egy darab énektanár (Mester) tartózkodott a helyszínen. Három, számomra addig ismeretlen ember társaságában, teával a kézben ismerkedő beszélgetés után elkezdtük bemelegíteni hangszalagjainkat, valamint pszichénket az elkövetkezendő feladat(ok) teljesítésére irányuló célzattal Mesterünk vezényletével.

Néhány perc alatt elkezdett oldódni a hangulat, mindenki kezdett ellazulni, persze aki még nem énekelt közönség előtt (legyen az akár csak +1 fő is) az nagyon jól tudja, hogy ilyenkor a lámpaláz erősen dolgozik, ami magas pulzusszámban plusz remegő hangban és/vagy remegő kézben is megnyilvánul (legalábbis nálam ez a jellemző).

Kineveztük a bejárati ajtó kettő darab lépcsővel megemelt platformját színpadnak és kezdetét vették az előadások. Egyesével előadtunk egy dalt zenei kísérettel a négy tagú közönségnek, akik lelkesen szorítottak az aktuális előadónak majd a produkció végén az Őt megillető tapssal jutalmazták. Miután mindenki maximális lámpalázban előadta magát egy kicsi pihenő, néhány korty tea után indulhatott a második forduló.

Azt kell mondjam, hogy ebben a körben mindenki nagyon sokat javult az első előadásához képest és meglehetősen szinvonalas produkciók kerekedtek ki a végére. A kezdéstől számított egy óra elteltével feloszlott a csoportosulás.

Ennek a 60 percnek azonban magas szintű építő jellege volt számomra. Elsősorban az, hogy merjünk kiállni közönség elé énekelni, hiszen Ők is csak emberek még ha szakértők, akkor is. Nagyon sokat segített a lámpaláz leküzdésében folytatott harcban (ami még természetesen folyamatban van), ahol is saját magát kell az embernek legyőznie, feloldani a gátakat, ellazulni, hiszen görcsösen nem lehet megfelelő produkciót nyújtani.

Nem utolsó sorban pedig betekintést adott a közönség előtt való éneklésbe, ami egy kezdő számára mindig kritikus pont. Ha megy 4 ember előtt, menni fog 60 előtt is, ha megy 60 előtt menni fog 600 előtt... és így tovább :)

Végezetül: mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani, hogy vegyen részt ilyen összejövetelen amennyin csak lehet, nem fogja megbánni, és rengeteget tanul majd belőle!

Mire is kellett felkészülni, milyen elvárásokkal indultam neki? Felkészülni arra hogy János mellett 3 – szintén tanítvány – is jelen lesz – nem gond, emberekkel dolgozom nem lepődök meg. Elő kell adni – szereplési vágy kipipálva; felkészülni „a” dallal – mivel nemrég fejeztük be egy dal tanulását ezt is kipipáltnak vehetjük.

Tapasztalás:

A többiek – Volt akivel már néhányszor – énekórára érkezéskor, vagy távozáskor – összefutottam. Kellemes élmény volt ezúttal kicsit több időt együtt tölteni. Embereket megismerni mindig érdekes dolog, különösen, ha érdeklődési körünkben egyezés van. (éneklés...)

Szereplési vágy – az izgulás fogalmát ismerem ugyan, de amit akkor éreztem, amikor a „házi színpadra” léptem, leírhatatlan érzés. Azt hiszem erre szokták azt mondani lámpaláz. A test reszket, a hang remeg, valahogy elveszett az önuralom. Egyszer egy számomra példakép énekes azt mondta: „Nem lekűzdeni kell az izgulást, hanem felhasználni az energiáit.” – azt hiszem van még mit tanulnom...

A dal – a fentiek fényében a dal minden hagnja remegett, mint az a bizonyos léc – azt hiszem van még mit tanulnom....

Kis csoportban lévén volt újra lehetőségünk a dalainkat másodszor is előadni. Ez volt talán a legérdekesebb. Hiszen ekkor már „túl vagy a drukkon” és összeszedettebben tudsz felállni a színpadra. Viszont a felismerés: egy tényleges fellépéskor nincs ilyesmire lehetőség! Azt kell tudni produkálni – lehetőség szerint – elsőre amit ezúttal második alkalommal sikerült. Mindenki érezhetően menyugodott eloszlott az izgulás, nem remegett a hang, magabiztosabb volt az előadás. Élménnyé vált a dal, és az előadás maga is. Újabb leírhatatlan érzés.

Ajánlás:

Mindenkinek ajánlom bátran mondjon „Igen”-t János flash mob meghívójára. Röviden megpróbálom elmondani, hogy mivel lehet gazdagodni: leírhatatlan érzés, libabőr, remegés, izgulás, és a végére egy újabb leírhatatlan érzés. Kicsit komolyabban pedig személy szerint nagyon jó kedvem lett – köszönöm Réka! Kedvet kaptam egy dalhoz, amit nem igazán kedveltem eddig – köszönöm Krisztián! Hallottam a dalt amit én is előadni próbáltam más előadásban, más szemszögből, más megközelítésből – köszönöm Zsolt! És nem utolsó sorban, bár végül, nagyon köszönöm, hogy gondoltál rám – köszönöm János!